2007. november 29., csütörtök

Tél e

-Képzeld ösztöndíjat kaptam Norvégiába!
-HAHA! Befagy majd a segged!!
-Dehogy, ott a Golf-áramlat, melegebb lesz ott télen, mint itthon.


Utólag visszatekintve ezekre a beszélgetésekre, azt kell mondjam:
hát ez így nem igaz





Közeledünk a suli vége felé

Pénteken megtartottuk utolsó SPSS (statisztika) óránkat! Ezt kb. Sréterné matekóráihoz tudnám hasonlítani. Mikor ott vagy, nem szereted, de mikor vége akkor azért mégis hiányzik.

Megünnepeltük Nelli születésnapját. Imádom a németek tradícióit!! (igaz a piának mindegyikben szerepe van, de hihetetlen őrültségeket tudnak kitalálni:) )





Aztán jött a fantasztikus hétvége: 3 napos vizsga. (így van! megint azokról a bizonyos halakról, aminek a nevét többet ki sem ejtem - mindegy, elúsztak!). Büszkék vagyunk magunkra, nem csak azért mert megcsináltuk, de azért is, mert idegbaj nélkül, egymás kikészítése nélkül összedolgoztunk :) - Internatonal Marketing - pipa. (jegy még nincs)

Mivel hétvégén tanultunk és Nelli nem tudta teljesíteni amit hagyományai megkövetelnek, Kedden szépen bepótolta. Mivel 25 éves, és még nincs férjnél, dobozokat kellett neki összekötnünk, minél többet, kötéllel. A dobozok mellett végig kellett mennie amekkora lépéssel csak tudott, hiszen minden lépés után meg kell innia egy felest - képekkel érthetőbb remélem, ez nem is volt olyan egyszerű neki - de hát a tradíció, az tradíció :)




















Ezek után maradt kb fél napunk felkészülni a norvég szóbelire... Szerencsére a 2 vizsgáztató nagyon rendes volt. Elsőnek magamról kellett beszélnem (honnan jöttem, család, háziállatok, Pilis, tanulmány - néha persze belekérdeztek) , majd kaptam egy szöveget, fel kellett olvasni, és végül Norvégiáról kellett beszélnem - mindeközben persze próbáltak velem kommunikálni, de legtöbbször csak bután vigyorogtam magam elé. Végén jött a meglepetés: 3-as. Király! 6 kredit - pipa.

2007. november 21., szerda

Pápá Per!!

Ma volt az utolsó óránk Per Engelseth-el :(:(... nagyon fogjuk sajnálni, nagyon megszerettük - főleg azokat a napokat amikor nem találkoztunk vele!!
Elsőrendű tanár. A tej tejföllé változik a szájában, környezetében mindenki alszik, annyira erős aurája van! Izgalmas ember.
Jól megfigyelhető a képeken, hogy a terem aminek teli kellene lennie, még az utolsó órán is éppenhogy látott egy két arcot. A német srác 3-szor aludt el. Az ábrái világosak. És, hogy egy 3 éves gyerek beült, mert azt hitte esti mesét olvasnak.
Pápá Per. élmény volt. (itt jegyezném meg, hogy biztos jó arc, és a diák a hibás)

Utcákok, meg bicajozás












Játék - kölyök

Akik az előző képrejtvényt nehéznek találták, próbálkozzanak ezzel. Találja meg a két kép közötti egyetlen különbséget!


Játék

Az alábbi képek között 6 apró külünbséget rejtettünk el, melyek azok?







2007. november 19., hétfő

Myst

A kép itt készült Aalesund-ben! Nekem nincs hozzáfűznivalóm...

Történések

Tanulás/nem tanulás miatt le nem írt események következnek.
Legfontosabb történések egyike, hogy Fruzsival a buszon utazva találkoztunk egy magyar lánnyal, Johannával :)))
Kint él Aalesundben Petter-el, férjével. Egyik vasárnap meghívtak minket vacsorára. Hűűűű hát mondanom sem kell elállt a szavunk. Gyönyörű ház, eszméletlen kaja (francia hagymaleves, rántotthusi, áfonyáspite...mmmm - augusztus óta nem ettünk ilyen finomat!), jó fej társaság :):)
Ezúton is millió köszönet az estéért!!!! (itt jegyezném meg, egy hatalmas szatyor finomságot csomagoltak nekünk, amit be is faltunk szépen :D)
Fontos még: 2x kisütött a Nap.
Illetve: házidolgozatkészítés lazacokkal.
Éééés norvég írásbeli. Valószínűleg életem egyik legviccesebb vizsgája... 1.nagyon nehéz volt 2.kérdéseket sem értettem 3.olyan mondatokat alkottam, ami után lehet kitoloncolnak.

2007. november 16., péntek

Time travel

Itt ülve a lazacok felett, komolyan elgondolkodtam mit tennék, ha létezne az időutazás. Lehetőségeimet két részre osztottam:
1.visszamenni az időben
2.előreugrani az időben
Kezdem azzal amit könnyebb elmagyarázni: 2-es eset. Egyértelműen december 7-ére ugranék, amikor minden beadandó munkán és vizsgán túlvagyunk.
Az 1-es lehetőség sem túl bonyolult, és ezt jobban is preferálnám: természetesen az oviba ugranék vissza. Képzeld el: egész nap játék, délben megetetnek, délután kötelező alvás... hát nem ez volt a tökély? Persze nem értékeltük akkor. Továbbá megvan annak a lehetősége is, hogy okosabban alakítsd életed, bár itt sokan azt mondják: "nem bántam meg, nem változtatnék, ne tagadd meg amit csináltál bla bla bla, azért mindenkinek van valami amit másképp csinálna.
Várom a kommenteket hová utaznátok az időben :)

2007. november 10., szombat

Kretén

Skandináv kisszótár:
Jó napot! - Hae!
Szia! - Hae!
Sziasztok! - Hae!
Igen - Ja
Nem - Ilyen fogalom nem létezik a térségben
Befagyott a söröm - Roppene sorensene minene
Lefagyott egy ujjam - Roppene oyene minene
Lefagyott az összes ujjam - Roppene oyene minenenene
Mindannyiunknak lefagyott az összes ujja - Fikk
Hó - erre nincs külön szavuk, csak körülírni tudjuk
Elnézést, kölcsönadná egy pillanatra a lazacát? - Hae!
Ilyen van felcsatolhatósban is? - Elsker du ogsa?
.
Általános tudnivalók:
Itt rövidek a nappalok, és hidegek az éjszakák, ezer éve itt vagyok, történelme vikingben gazdag, amúgy nem. A Lappföldi statisztikai hivatal szerint egy főre három jávorszarvas esik. Igyekezzünk tehát az árkádok alatt sétálni - vagy ha már megtörtént a baj, minél jobban beleolvadni a járda homogén színvilágába, hogy addig se rontsuk a nagyon északiasan letisztult városképet.
Akárcsak az összes skandináv városban, itt is fokozott veszélyforrást jelentenek a legendásan közvetlen királyi családok. Köztudomású, hogy tagjai szívesen forgolódnak civilben az utcán, és szabadon csipkedhetik alattvalóik pofiját. Ez okból mindig legyen nálunk gázspray.
.
Kultúrális tipp:
A sör is drága. Mindenki egyszer iszik életében, a bankkölcsön riasztóan magas kamatai miatt.
.
Mit tegyünk, ha a Stockholmból Trondheimbe tartó kompjáraton szédülés fog el bennünket, ikrát köhögünk fel, és pikkelyek jelennek meg a melkasunkon?
Ne nyugtalankodjunk: egyszerű heringési zavrról lehet szó. Egész Skandinávia területén igen gyakori probléma egyébként, hogy arcunkba fúródik egy bálnavadászhajóról eltévedt szigony. Meg fogunk lepődni a tengerészek lovagiasságán, ilyenkor ugyanis rendszerint a hajó teljes legénysége előzékeny, bekísér az ambulanciára, és türelmesen várják a szigonyt.
.
Melyek a gyomorrontás főbb tünetei?
Heveny szédülés, vérnyomáscsökkenés, zokniba rókázás. Ha az első jeleket észleljük magunkon, forduljunk a háziasszonyhoz a következő mondattal: "Köszönöm a finom erjesztett szörnyhalat, Ulrika, de már tényleg nem kérek többet".
.
Mit tegyünk veszett pingvin marása esetén?
Ne késlekedjünk - haladéktalanul ki kell szívni!
.
Mit tegyünk fagyás esetén?
A legfontosabb, hogy az orvos megérkezéséig tartsuk melegen a fagyási sérülést, tehát a tél derekán tapasztalható, kissé szeles időben bátran lógassuk bele károsodott testrészünket a mélyhűtőbe.
.
Mit tegyünk, ha hirtelen rádöbbenünk, hogy eltévedtünk 4000km-re a legközelebbi lakott területtől?
Ne csüggedjünk: szippantsunk mélyeket a friss levegőből, és keressünk négylevelű zuzmót! Ha találunk, a néphit szerint szerencsénk lesz. Ha nem találunk, akkor se keseredjünk el - biztosan csak egy éhes jegesmedve fanyalodott rá. Ilyenkor vigasztaljon a tudat, hogy legalább neki szerencséje lesz nemsokára velünk. A tájékozódás során felejtsünk el mindent, amit a cserkésztáborban tanultunk, errefelé ugyanis minden fa körben mohás. Hagyatkozzunk inkább a vak szerencsére.

Hawaidizsinapszemüveg

Még egy kép, ha már egyszer nem tudok aludni. Itt éppen az látható, ahogyan kitisztult az ég. Le is rohantunk a strandra a napágyakkal és ernyőkkel. A kép nappal készült!! Csak a nap része nem látszik. De állítólag tegnap reggel többen látták a fényes korongot.




Az első igazi hó november 9-én esett, természetesen aznap 10-től 3-ig voltunk statisztikán...

Kicsdl

Hát igen! Ha az embernek honvágya van, legjobb, ha elmegy a Lidl-be vásárolni. Mikor ide betérek, mindig olyan érzésem van, mintha a ceglédi Lidl-ben lennék.